Számíthatsz rám - AZ1.HU #gondolatok, érzelmek, atomok

Figyelek rád. Fontos vagy nekem. Szeretném tudni, milyen vagy, hogy mi motivál, milyen vágyaid és félelmeid vannak. Igen, a félelmeid is érdekelnek. A negatívnak tartott érzelmek. Talán még jobban, mint a vágyaid, mert a félelmekkel nehezebb szembenézni. Nem fogok elfutni a félelmeidtől. Akkor sem, ha azok a saját félelmeimmel találkoznak. Mert hát… hová is futnék. Elbújhatok, hogy ne láss és ne lássalak, de attól még tudom, hogy össze vagyunk kötve. Ott, a mélyben… Mindig is össze voltunk, és mindig is össze leszünk. Ezzel kell együttélnem. Veled, és mindazzal, amit képviselsz az életemben.

Elfordíthatjuk a fejünket. Megvonhatjuk tőle a figyelmet. Tehetünk úgy, mint akit nem érdekel. De végeredményben ezzel csak saját magunkat vezetjük félre. Mert ezen a bolygón minden és mindenki ugyanannak az Anyának a gyermeke. Egy csillagporból születtünk, részecskékből, amik évmilliókon át egy egységet alkottak, kölcsönhatásban álltak egymással. És ami egyszer össze van kötve, azt ember szétválasztani nem tudja. Szétszórodtunk, formákat alkotunk, átváltozunk, összeölelkezünk, aztán újra szétszórodunk, de csak azért, hogy ismét egymásra találjunk.

Gondolatok, érzelmek, atomok

Ez a körforgás, és a forgás által keltett hullámok, rezonanciák jelentik az életet. Gondolatok, érzelmek, atomok: ugyanabban az anyaméhben születtek. Sokan ezt még csak sejtik, vagy érzik, de maholnap ez lesz a tudomány, és a mindennapi életünk alapja. Egy világ, amit a gondolatainkon és érzéseinken keresztül formálunk. Most is ez tesszük, csak kevésbé tudatosan, mert még nem látjuk az összefüggéseket.

A nagy kérdés: milyen lesz a világ, amit teremtünk? És megéljük-e még a tudatos teremtés lehetőségének korszakát, vagy előtte nagy önzésünkben leromboljuk mindazt, ami évmilliárdok összehangolt akaratának és szenvedélyének gyümölcse?

Számíthatsz rám – náha túl könnyelműen mondjuk, néha nem is merjük mondani, mert tele vagyunk bizalmatlansággal. Megannyi élőlény vesz bennünket körbe, akiknek a léte szorosan kapcsolódik a miénkhez. Nem is tehetnek mást, mint hogy megbízzanak abban, képesek vagyunk kimondani: számíthatsz rám.

Te mit vagy képes feláldozni?

Az elköteleződés áldozatokkal, lemondásokkal jár. Lemondhatsz kényelemről, már ez is nagy kihívás. Lemondhatsz a látszólagos biztonságról, amit a komfortzónád jelent. De a legfontosabb dolog, amit te is adhatsz, mert ez csak szándék kérdése: idő. Idő, amit rászánsz, amikor a figyelmed csak neki szenteled. Döntsd el, mennyi időt ér neked az élet ezen a bolygón. Mennyit ér a te életed, a családod és barátaid élete, a fáké, madaraké…?

Nem szeretnél lemaradni a legújabb történetekről? Kérj értesítést az e-mail címedre.

  •  
  •  
  •