Az emberi kapcsolatok válsága – AZ1.HU

Elsősorban nem a klímakrízis, vagy a környezet pusztulásának válsága súlytja a világunkat, ezek már csak a következmények tünetei. Hanem az emberi kapcsolatok válsága. Miből gondoljuk, hogy képesek vagyunk harmonikusan együttélni a természetet alkotó ezernyi állat- és növényfajjal, ha a saját fajtársainkkal sem érezzük az összetartozást?

Negyed évszázada merülök el különböző közösségépítési folyamatokban. Arra keresem a választ: mitől működik / nem működik egy közösség, vagy akár két ember kapcsolata. Nem nehéz észrevenni, hogy egy-két évtizede gyorsuló tempóban esnek szét az emberi kapcsolatok. Emögött szinte mindig ugyanaz a probléma áll: az idő múlásával olyan tulajdonságokat, viselkedési jellegzetességeket fedezünk fel a másik emberben, amelyekkel nem tudunk azonosulni, együttélni. Az ok kettős: felszínesek az ismerkedési folyamatok, türelmetlenül gyorsan akarunk kapcsolódni, illetve csökken a pszichés tolerancia-küszöbünk. Mindkettő a “modern” civilizációs életmód következménye. A túlélési harcot nem ismerő, komfortzónákban tespedő, elkényelmesedett, fogyasztói társadalomban felnőtt generációkat alapjaiban kontraproduktív életvezetési javaslatokkal bombázza az oktatási rendszer és a mediális környezet. Siker- és boldogság orientáltnak kell lenni. Ha nem érzed magad sikeresnek, valamit rosszul csinálsz, sürgősen változtatnod kell, a legjobb, ha magad mögött hagysz mindent, ami gátol a sikeredben.

Kapcsolatok rombolója: a birtoklási vágy

Ebben a mesterségesen létrehozott világban a siker mértékegysége a birtoklás és a gyarapodás, mindenből folyamatosan több és jobb kell. Mindegy, hogy eszközöket, hatalmat, tudást, embereket vagy akár élményt birtoklunk, a lényeg, hogy minél több minden előtt ott szerepeljen: az enyém. Az autóm, a házam, a cégem, az alkotásom, az élményem, a feleségem, a gyerekem. Még a kommunikációnkban is elképzelhetetlen, hogy ne használjunk egyéni birtoklásra vonatkozó nyelvi szerkezeteket. Néhány éve egy több hónapon át tartó közösségi kísérletet végeztünk: megpróbáltunk úgy beszélgetni egymással, hogy a kommunikációból először kivettük múlt és jövő időt. Tehát csak jelen idős mondatokat használtunk. Ez még úgy ahogy működött. Aztán második lépésként kivettük a birtoklásra vonatkozó szerkezeteket. Na, itt már sokszor perceket kellett gondolkozni azon, hogyan osszuk meg a társainkkal a mondandónkat.

Nem önmagában a birtoklás a gond, hanem hogy összekeverjük a kapcsolódással. Társadalmi léptékű téveszmévé vált, hogy akihez kapcsolódni akarunk, azt birtokolni kell. A kapcsolódás által okozott test-lelki örömnek kéz a kézben kellene járnia a szabadsággal és a felelősségvállalással. Ennek a hármasságnak az együttes jelenléte alapfeltétele annak, hogy egyáltalán elindulhasson bármilyen kapcsolatépítési folyamat.

Nem szeretnél lemaradni a legújabb történetekről? Kérj értesítést az e-mail címedre.

  •  
  •  
  •