Új kutatás: használt maszkot viselni veszélyesebb, mintha egyáltalán nem lenne rajtunk

A használt maszk veszélyei | AZ1.HU
AZ1.HU

AZ1.HU

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email
AZ1.HU

AZ1.HU

A Covid-19 járvány kapcsán megelőzési céllal viselt maszkokat nem lenne szabad órákon keresztül viselni, és ha nem cseréljük őket naponta, nagyobb fertőzési kockázatnak tesszük ki magunkat, mintha egyáltalán nem hordanánk őket – erre a következtetésre jutott egy amerikai kutatás.

Az Amerikai Fizikai Kutatóintézet szakfolyóiratában a University of Massachusetts Lowell és a California Baptist University közös kutatásának eredményeit mutatták be, amelynek keretében áramlástannal foglalkozó kutatók a levegő maszk alatti mozgását modellezték számítógépek segítségével.

Maszk nélkül azt a levegőt lélegezzük be, ami közvetlenül a szánk ill. orrunk előtti térben található – magyarázta a tanulmány eredményét Dr. Christoph Specht a német RTL televízió adásában. Maszk viselése közben azonban megváltoznak a légáramlási viszonyok, és a számítógépes modellezés szerint a maszk teljes felületével érintkezik az a levegő, amit belélegzünk. Tehát valahogy úgy hat a külvilág felé, mint egy tölcsér vagy szivacs – mondta dr. Specht a televíziós műsorban. Ez a jelenség addig nem is baj, amíg a maszk szűrni tudja a körülöttünk lévő térben lévő vírusokat.

A használt maszk veszélyei

Azonban ha a maszk használt vagy nedves, csökken a szűrőképessége, ami különösen a kisméretű aeroszolokhoz tapadó vírusok esetén gondot jelent. Egy új tanulmány szerint a sokak által hordott háromrétegű orvosi maszk szűrőképessége új állapotban mintegy 65%-os, használtan azonban már csak 25%. Használt állapotban tehát úgy hat, hogy lényegében felerősíti a külső térben előforduló vírusterhelést. Ennek következtében olyan mértékű lesz a vírusok koncentrációja az orrban, ami még maszk viselése nélkül sem fordulna elő.

Dr. Specht szerint a kutatásnak ugyan ez nem volt témája, de elképzelhető, hogy a szervezetből távozó vírusok esetében is érvényes ugyanez a hatás, tehát a használt maszk nem védi kellően a környezetet a fertőzött embertől. Az általános maszkhasználat ésszerűségét eddig is vitatták egyes kutatások és szakemberek.

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: email
Email

AZ1 figyelő

Nem szeretnél lemaradni arról, hogy szerintünk milyen fontos dolgok történtek a világban? Iratkozz fel, és heti egy alkalommal postázzuk az e-mail címedre az ingyenes AZ1 Figyelőt. 

Legújabb hírek

ez is érdekelhet