“Három az egyben” tantra

"Három az egyben" tantra | AZ1.HU
Siewert András

Siewert András

Olvasási idő: 2 perc
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email
Siewert András

Siewert András

A páros tantra gyakorlatok fontos alapja a teljes testi-lelki egymásrahangolódás az együttlétekben. Ennek az “egyben-levésnek” a célja nem a testiség megélése, hanem egy olyan szintű összehangolódás, ami elvisz bennünket az eksztázison túli módosult tudatállapotba, az abban megélhető tapasztalatokhoz.

A Férfi blogban rendszeresen bemutatok ilyen gyakorlatokat, kezdjük egy egyszerűbbel, ez az ún. “három az egyben” gyakorlat. A gyakorlat közben felvett “szemtől szemben” vagy “ülő lótusz” póz lényege az, amit a mellékelt képen is láthatunk: a nő a férfi ölében helyezkedik el. Természetesen ne így kezdjük az együttlétet, hanem olyan szerelmes érintésekkel, amelyek felkeltik bennünket a vágyat annyira, hogy egymásba tudjunk fonódni a gyakorlat kezdetén.

Ha ez megtörtént, a gyakorlat időtartalamát osszuk fel nagyjából három egyenlőre részre, ideális a háromszor egy perc. Az órát nem kell nézni, ez csak egy hozzávetőleges támpont akar lenni. Az első percben az alsótestünk maradjon mozdulatlanul egymásban, és csak egymás felsőtestét érintsük a kezünkkel, ajkainkkal, amennyire ezt a felvett póz engedi. Az érintések legyenek lágyak, érzékiek, vigyük bele teljes figyelmünket. Akinek ez segít, képzelje el azt, hogy a vágy és a szerelem, amit a társa iránt érez, az ujjak és az ajkak érintésein keresztül a másik testébe hatolnak.

Nem mindegy, hogyan vagyunk egyben

A következő, középső időrészben pedig a figyelmünket helyezzük át az alsótestünkre. Miközben a felsőtestünk nyugalmi állapotban van, már nem simogatjuk és csókoljuk egymást, kezdjük az összehangolt és ritmikus mozgást egymásban. Ügyeljünk arra, hogy együtt mozduljunk, itt most nem a tempón vagy a mozdulatok mélységén van a hangsúly, hanem az összehangoltságon. Próbáljuk ki, milyen közben egymás szemébe nézni, és azt is, milyen, ha behúnyjuk a szemünket és csak az alsótesti mozdulatokra figyelünk.

A második perc végén álljunk le a mozgással, és öleljük át egymást. A harmadik részben egyetlen feladatunk van: lélegezzünk közösen. A nő vegyen fel egy mély és egyenletes légzésritmust, a férfi ehhez alkalmazkodjon, és kezdjünk el közösen ki és belélegezni. Ha már ráéreztünk a légzésritmusra, akkor kezdjük el figyelni a társunk légzését. Azt, ahogy a tüdejéből ki- és beáramlik a levegő. Hallgassuk a testét, ahogy dolgozik a levegővel.

Ha lejárt ez a perc is, kezdjük az egészet elölről, azaz megint a felsőtest érintésével. Utána megint jön az alsótesti együtt mozgás, majd ismét a közös légzés. Most változtassunk annyit, hogy a saját légzésünket figyeljük, ahogyan beszívjuk a levegőt, és végigáramlik bennünk, majd kilélegezzük. Próbáljuk ki, meg tudjuk-e támogatni az alsótestben most épp szunnyadó vágyat azzal, hogy a belégzés végén azt vizualizáljuk, a levegő is odaáramlik.

Ha másodjára és végigmentünk a gyakorlat három részén, ismét újrakezdjük. Mindig ugyanazok a folyamatok ismétlődnek, csak az együttlégzésben váltogatjuk a figyelmünket a társunk és a saját légzésünk között.

Kezdőként csináljuk végig háromszor ezt a gyakorlatsort, így nagyjából összesen 10 perces lesz. De ha kedvünk van hozzá, és mindkét fél számára élmény, csinálhatjuk hat, kilenc vagy tizenkettő ismétléssel is. Utóbbi így már majdnem egy fél óra.

Mint minden együttlét után, itt is fontos, hogy a gyakorlat után megbeszéljük egymással az élményeinket, érzéseinket.

Hasznosnak találtad, amit olvastál? Köszönjük, ha megosztod az ismerőseiddel, barátaiddal.

Biztosan feltűnt, hogy az oldalunkon nincsenek reklámok. Szeretnénk tisztán átadni azokat az üzeneteket, amiket fontosnak tartunk. Ugyanebből kifolyólag valamennyi rendezvényünk is ingyenes. Az egyesületünk részére nyújtott támogatások, adományok teszik lehetővé, hogy ez a jövőben is így maradjon.

Köszönjük, ha te is TÁMOGATSZ bennünket.

AZ1 hírlevél

Nem szeretnél lemaradni az oldalunkon megjelenő legújabb írásokról, a tervezett rendezvényeinkről? Iratkozz fel a hírlevelünkre, és időszakosan (max. 2 hetente egy alkalommal) kapsz tőlünk egy összefoglalót.

A hírlevelet bármikor lemondhatod az e-mailek alján található linkre kattintva.

Férfi blog

Tudatossá válni a gyermekekre | AZ1.HU
A tudatos férfi

Tudatossá válni a gyermekekre

Tanuljunk meg tudatosak lenni arra, hogy amit teszünk, hogyan hathat a gyerekekre. Mi az a karma, amit tudatlanságunkban ráterhelünk a jövőre.

Tovább
A spirituális férfi | AZ1.HU
A tudatos férfi

A spirituális férfi

Mit jelent a mai racionális, logikusan felépített világunkban spirituálisnak lenni? Miért segíthet hozzá bennünket egy kiegyensúlyozottabb élethez?

Tovább

ez is érdekelhet

Tantra és meditáció | AZ1.HU

Tantra és meditáció

A meditáció és a tantra élményének összekapcsolása a tudati fejlődés és a lelki mélységeink felfedezésének új dimenzióit tárja fel.

Egy-Lélek kapcsolatok | AZ1.HU

Légy a társam a lélek útján

Társakat találni a lélek útján az egyik legnagyobb kihívás. Nincs hozzá “kézikönyv”, a saját tapasztalatainkból próbálunk okulni.