Az érintés misztériuma - AZ1.HU

Az első kapcsolódásunk a fizikai anyaghoz az érintés élményén keresztül valósul meg. Pár hetes magzatként még nem látunk, nem hallunk, de a bőrünk már érzékeli a környezetét. Ezek lesznek az első benyomásaink a földi létről. Ebben az apró állapotunkban az érintés nem csak a lágy ringatózás anya méhében, nem csak egy puha fészek életünk kezdetén. Hanem minden érzelmünk forrása. Egyek vagyunk édesanyánk érzelmeivel, sőt rajta keresztül a környezetünk érzelmeivel. Minden áthullámzik rajtunk és beépül a sejtjeinkbe. Az érzelmeink még egybefonódnak a kollektív mélytudat eksztázisával, sőt, még inkább abban a világban létezünk, mint a fizikai anyagban. Az érintés izgalmas állapotán keresztül ismerkedünk a földi élővilágra jellemző érzelmekkel.

Az elménk életünk első időszakában még olyan, mint egy „átjáróház“. Semmilyen tanult és rögzült minta, elvárás, félelem, blokk nem gátolja, hogy az érzelmek és belső képek szabadon áramoljanak a mélytudat és az érintéseken keresztül megtapasztalt fizikai élmények között. Ebben az összefonódásban alakul ki a mag (YAZ mag), amely egész életünk során a legfontosabb belső motivációnk lesz, egyben a kapu a mélytudat világa felé.

Az érintés: gyönyör és fájdalom

De nem kell sokáig várni arra, hogy a sejtjeink összerezdüljenek, és megtapasztaljuk a fizikai lét árnyékos oldalát. A környezetünk félelmei, bűntudata, gyűlölete, frusztrációja, szégyenérzete is megérkezik a világunkba, érezzük minden sejtünkkel. A belső magunkat elkezdi körbefonni a traumák hálója (DAI kör). Lényegében a magzati lét hónapjaiban lerakjuk érzelmi életünk alapjait. A későbbiekben minden tapasztalatunk erre épül rá, ezekkel a kezdeti élményekkel kapcsolódik össze. Elkezd kialakulni bennünk az a mentális szűrőrendszer, ami meghatározza, mire fogunk fókuszálni, ha világra jöttünk. 

Kisbabaként még mindig az érintés az elsődleges kommunikációs eszközünk a környezetünkkel. Még nem értjük a felnőttek gügyögését, a szokatlan zajokat. Ha bármi felzaklat bennünket, csak az érintés nyugtat meg, mert az abban rejlő kommunikáció a mi világunk. Gyorsan megtanuljuk, hogy a fizikai létben az érintés sokszor fájdalmas. A felnőttek már alig értik az érintések által kiváltott érzelmeket. Folyamatosan arra kondicionálnak bennünket, hogy a fókuszunkat belső önmagunkról és az érintésekről helyezzük át a külső világra. Meg kell tanulnunk a szavak és zajok értelmezését, mert a felnőttek már elfeledték az érintések és érzelmek hangtalan kommunikációját.

Megjelenik az érintések tengerében a viszketés, csípés, harapás, ütés, fájdalmas érzelmek sokasága. Elkezdünk átváltani a vizuális érzékelésre, mert ott kevesebb fájdalmas élmény ér bennünket, illetve ezeket bármikor kizárhatjuk, ha behunyjuk a szemünket vagy elfordítjuk a fejünket.

Ambivalenssé válik a kapcsolatunk az érintéssel, és az általa kiváltott érzelmekkel. Mélyen legbelül vágyunk rájuk, mert emlékeztetnek valami ősire, alapvetőre, igazán lényegesre. De az ősi magra rárakódott fájdalmak, félelmek, bűntudat elvégzi a munkáját, és onnantól minden tiszta érzelem, minden érintés egyben egy belső küzdelem forrása lesz. Kell ez nekem? Akarom? Jó lesz? Fájni fog vagy élvezni fogom?

Az emlékező sejtek

Lesz egy területe az életünknek, ahol ezt a belső vívódást folyamatosan át fogjuk élni: az intimitás. Szándékosan nem szexualitást írok, mert az intimitás ennél jóval több. Azoknak az élményeknek az összessége, amiket akkor szerzünk, ha valakivel/valamivel érintések útján kapcsolódunk. Itt az érintést a lehető legtágabban kell értelmezni: ez nem szükségszerűen bőr és bőr kontaktusa, hanem a legbelső érzelemvilágok találkozása. Már egy pillantás megalapozhatja, hogy kialakítunk valaki irányába egy intim teret. Egy kapcsolódási felületet, amelybe bevonjuk, letapogatjuk, ezernyi információt küldünk a mélytudatunk irányába azzal a kérdéssel: ki ő? És ki ő nekem? Mi kapcsol vele össze és mi választ el tőle? Emlékezni próbálunk, aktiválni azokat az ősi tisztánlátó képességeket, amelyekre még homályosan emlékszünk.

A szexualitásnak nevezett testi (ön)kapcsolódásban aztán felszínre dobódik minden, amit vágyként és félelemként magunkba olvasztottunk az évek során. A sejtjeink emlékeznek a magzatkori állapotokra, és hajtanak az érintések élménye felé. Lüktet bennünk az ősi érzelem-mag, amely próbálna áttörni azon a ragacson, ami fojtó szorításban tartja. A mezítelen összefonódás eksztatikus csúcsa az a túl gyorsan múló tünemény, amely összeköt bennünket a magunkkal. Néhány pillanatra a felszínre dobja a kollektív mélytudatból hozott katarzist, amikor elmosódik a határ az én és a mi között. 

De a tér-idő nagy úr, mereven tartja a struktúráit, hogy ne essen szét atomjaira a világunk. A kapcsolódás tiszta vágya birtoklássá formálódik. Szeretnénk megtartani, ha végre megtaláltuk a kapcsolatot a csillagokkal, a mélységgel egy másik emberen keresztül. Máris megjelenik a veszteségtől való félelem, a féltékenység, és pillanatok alatt a mennyországból a pokolba száguldunk.

Gyógyítsd meg a világot

Hozzájárul a betegségeinkhez, a rossz közérzetünkhoz, hogy nem adunk és kapunk elég örömteli érzelmi érintést. Nem tudunk kapcsolódni a magunkhoz, a mag által a mélytudat világához. A Föld azért beteg, mert nem kap elég olyan emberi érintést, ami segíti abban, hogy érezze a támogatásunkat. A természetben ott vannak a maguk ősi állapotában azok az érzelem-magok, amikhez mi már csak kínkeservesen tudunk kapcsolódni. Fákban, állatokban, még a kövekben is. Ne fordítsd el a fejed, ha valami vagy valaki megérint. Kapcsolódj. Érezd. Érintsd. Ne félj, hanem élj. Ezzel gyógyítod meg önmagad és a világot.

Kattints, ha:

Kapcsolódás - AZ1.HU
Naprakész kapcsolat - AZ1.HU
Támogatom - AZ1.HU
  •  
  •  
  •