Mielőtt elmélyednénk abban, milyen is a spirituális férfi, tisztázzuk a spiritualitás eredeti fogalmát. A spiritus latin eredetű szóból származik, jelentése: lélegzet, lélek. A legegyszerűbben talán úgy fogalmazhatunk: spirituálisnak nevezzük azokat a (világ)nézeteket, élményeket, amelyek az ismert öt testi érzékszerünkkel nem észlelhető világ működéséről és megtapasztalásáról szólnak.
A spirtitualitás tehát nem azonos a vallásossággal, annál egy jóval tágabb halmaz. Nem jelenti azt sem, hogy a spirituális ember hívő; hitrendszere minden egyes embernek van, ami azoknak az információknak az összességét jelenti, amiket érvényesnek fogadunk el a magunk világában, függetlenül attól, hogy azok mennyire objektívek, racionálisak vagy tudományosak. Hiszünk pl. abban, hogy egy döntésünk jó, akkor is, ha indokolni tudjuk, akkor is, ha nem. Ha nem hinnénk benne, nem azt a döntést hoznánk.
A spirituálitás tehát elsősorban egy hozzállás az általunk felfogható világhoz: nyitottság, befogadó készség, rugalmasság, empátia, holisztikus szemléletmód. Hogy képesek vagyunk túllépni a merev struktúrákon, a sablonokon, nem félünk a bizonytalannak tűnő helyzetektől. Nagyobb bennünk a világ felfedezése iránti vágy, mint a félelem attól, hogy a megismerési folyamatban tévedhetünk, hibázhatunk. Mert végeredményben minden erről szól: hogy megismerve a világot megtaláljuk benne a helyünket, szerepünket. A spirituális férfi nem elégszik meg azzal, amit lát és hall, számára az is mérvadó, hogy mit érez, mit súgnak az ösztönei.
Ezzel el is érkeztünk egy sokszor elhanyagolt, de annál fontosabb megállapításhoz: a spirituális férfi érez. Foglalkoztatják az érzelmei, el tud bennük mélyülni, és ami ugyanolyan fontos: tudja őket kommunikálni a társai, a környezete felé. Spiritualitás érzelmek nélkül olyan, mint az étel fűszerek nélkül. Monoton, szürke, hiányzik belőle a szenvedély, az a dinamika és erő, ami kell ahhoz, hogy el tudjunk mélyedni a láthatatlan világ megismerésében. Önmagában az érzelem is láthatatlan, csak a hatásait érzékeljük önmagunkon vagy a környezetünkön. Ezért az érzelmek világa egy kitűnő terep arra, hogy elkezdjük felismerni a pszichés energiák és folyamatok kölcsönhatásait az anyagi, fizikai világgal. Az érzelmek legfontosabb szerepe a spiritualitásban: érzékenyítenek.
Spirituálisan élni azt jelenti: kíváncsian, hálásan, empátiával élek
Ugyanis ahogy elkezdünk elmélyedni a saját érzelmi működésünkben, a szürke öt árnyalatából a szivárvány ezernyi színe lesz. Egyre apróbb eltéréseket veszünk észre egy-egy érzelmi megnyilvánulás között, a világ hirtelen cizellált és összetett lesz. Már nem csak öröm és bánat lesz, hanem százféle öröm és százféle bánat, sőt, egyre jobban rálátunk arra is, ezeket mi váltja ki. Látjuk magunkban, látjuk másokban, és ez egy alapvetően új minőséget ad az emberi kapcsolatainknak, mert sokkal apróbb részletekből kezd bennünk összeállni a másik ember működése.
Mire észbekapunk, hatalmassá kezd tágulni a világ. Az érzékenyítés folyamatában új antennák születtek és erősödtek meg bennünk. És ezzel máris ott állunk a láthatatlan világok küszöbén. Innentől szinte már csak döntés kérdése, merre indulunk erre, mire használjuk az új adottságainkat.
A spirituális férfi nem csak kíváncsi, nem csak az hajtja, hogy megismerje a világot és megtalálja benne a helyét, hanem hálás is mindazért, amit már megtanult. Hálás a lehetőségekért, a kapcsolataiért, amik segítik az útján. A “köszönöm” legalább annyira fontos szó az életében, mint a “szeretlek”. Hiszen tudjuk, az érzéseinket kommunikálni is kell, nem elég magunkban felfedezni őket. Mert a spirituális férfi mindennel teremt, ami eszközként megadatik számára: szavakkal, érintésekkel, figyelemmel, cselekedetekkel. Mindegyik ugyanolyan fontos. A cselekedetek nem helyettesítik sem a figyelmet, sem a szavakat.
Beleérzünk a környezetünkbe, használva azokat az antennákat, amiket az érzelmi fejlődésünkben kaptunk. Aki fontos az életünkben, azon ott tartjuk a figyelmünket, együtt érzünk, gondolkodunk és cselekszünk vele. A spirituális férfi felelősséget érez a környezete iránt, legyen szó emberekről vagy a természetről. Úgy szervezi és életét, úgy dönt, hogy figyelembe veszi mindazt, amit észlel a világból.
Erőnket abból a tudásból, azokból a tapasztalatokból merítjük, amik eljuttattak bennünket a jelenbe. Az erő azonban sosem jelenthet erőszakot. Ha együttérzünk a környezetünkkel, ez fel sem merül. Nem akarunk semmit erővel megváltoztatni, átalakítani, amíg az nem veszélyezteti az életünket. Nem irányítjuk a fejlődést, hanem részt veszünk benne.
