A harangokat, kereszteket is magukkal viszik a menekülők

Dadivank kolostora – a templomi kegytárgyakat is magukkal viszik a menekülők | AZ1.HU
Siewert András

Siewert András

Olvasási idő: < 1 perc
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email
Siewert András

Siewert András

„Az örmény többségű Nagorno-Karabakh Azerbajdzsán nemzetközileg elismert határain belül fekszik, hazánk pedig általános nemzetközi jogi alapelvként támogatja az államok területi integritását és szuverenitását” – írta még október elején Szijjártó minisztériuma az indexnek annak kapcsán, hogy feltették a kérdést: kit támogat Magyarország az örmény–azeri konfliktusban.

Szijjártó kívánsága teljesült, néhány héttel később a szinte kizárólag keresztény örmények által lakott Hegyi-Karabah török katonai segítséggel Azerbajdzsán fennhatósága alá került.

Az elmúlt hetekben több tízezer örmény menekült el a fegyveres összecsapások elől. Aki eddig nem ment, most csomagol és menekül, mert szinte egyetlen Hegyi-Karabahi örmény sem szeretne azeri uralom alatt élni.

A kolostorok és templomok papjainak is menekülniük kell

Azokon a településeken, amiket az örmény–azeri megállapodás értelmében a következő hetekben a helyieknek át kell adniuk az azeri katonáknak, a papok a templomokból összeszedik a kegytárgyakat, harangokat, kereszteket, és magukkal viszik.

A történelmet a győztesek írják – ennek jegyében az azeri hatalom már meg is kezdte Hegyi-Karabah múltjának átírását. Dadivank kolostora az egyik legrégebbi keresztény épület a világban, szinte egyidős magával a vallással. Anar Karimov, Azerbajdzsán kulturális ügyekért felelős minisztere pedig két nappal a Hegyi-Karabah elleni invázió sikere után azt twittelte, hogy az UNESCO világörökség részét képező kolostor eredendően nem is az örmény kereszténység épülete, hanem a kaukázusi alban civilizáció építette.

Miután majdnem a teljes lakossága elmenekült, Hegyi-Karabah második legnagyobb városának üres utcáin már csak az azeri katonák hangja visszhangzik.

Ezúton is gratulálunk a magyar kormánynak, hogy úgy alakultak a dolgok, ahogy szerették volna…

Hasznosnak találtad, amit olvastál? Köszönjük, ha megosztod az ismerőseiddel, barátaiddal.

Biztosan feltűnt, hogy az oldalunkon nincsenek reklámok. Szeretnénk tisztán átadni azokat az üzneteket, amiket fontosnak tartunk. Ugyanebből kifolyólag valamennyi rendezvényünk is ingyenes. Az egyesületünk részére nyújtott támogatások, adományok teszik lehetővé, hogy ez a jövőben is így maradjon.

Köszönjük, ha te is TÁMOGATSZ bennünket.

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: email
Email

AZ1 hírlevél

Nem szeretnél lemaradni az oldalunkon megjelenő legújabb írásokról, a tervezett rendezvényeinkről? Iratkozz fel a hírlevelünkre, és időszakosan (max. 2 hetente egy alkalommal) kapsz tőlünk egy összefoglalót.

A hírlevelet bármikor lemondhatod az e-mailek alján található linkre kattintva.

Férfi blog

A spirituális férfi | AZ1.HU
Férfi blog

A spirituális férfi

Mit jelent a mai racionális, logikusan felépített világunkban spirituálisnak lenni? Miért segíthet hozzá bennünket egy kiegyensúlyozottabb élethez?

Tovább
"Három az egyben" tantra | AZ1.HU
Férfi blog

“Három az egyben” tantra

“Három az egyben”: érzékiség és érintés, testi egymásban levés és lelki összekapcsolódás. Egy tantra gyakorlat részletes leírása.

Tovább

ez is érdekelhet

Spirituális otthon | AZ1.HU

Az otthon mint spirituális élmény

Az otthonteremtés spirituális gyökerei ugyanannyira ősiek, mint maga az élet. Egy hely, ahol biztonságra és örömre lelhetünk. Mit jelképez?

Földbárka | AZ1.HU

Mi a földbárka?

Mit takar a földbárka kifejezés, és hogyan segíthet abban, hogy olcsó és fenntarható otthonokat építhessünk magunknak?